Saját mesék:
A rózsa-átok
Első rész
Hol volt, hol nem volt, csak picivel az Óperenciás tengeren túl, a nyolcszögletű kerek erdőcske egy talpalatnyi földjén állott egy házikó. Zöldellő borostyán lepte be falait, amitől kicsit félelmetes is volt.
Egy esős napon Lili, a szomszédos ország királyának legszebb lánya találta magát ennél a házikónál.
Amikor bekopogott, egy idős néni nyitotta ki az ajtót. Nyájasan a házába csábítgatta Lilit, miután a lány elmondta, hogy menedéket keres, hiszen zuhog az eső.
A feketeruhás néni otthona nagyon érdekes volt. Minden fekete és poros volt, mintha nem is lenne élet a házikóban.
Forró kakaó és süti mellett faggatta a néni a fiatallányt arról, hogy miért bolyongott az esőben egyedül:
- Mi szél hozott szárnyán szerény hajlékomba?
- Három nap, három éjjel jártam az erdőt, mire megpillantottam ezt a házikót. Még nem tudom hogyan, de meg kell találnom a kérőmet. Édesapám, aki Napfölde királya, úgy gondolta, hogy nem lenne illő feleségül mennem egy szegény fiúhoz. Tulajdonképpen elűzte őt az udvarából. Ez nem igazság!
- Ennyire makacs lenne a felség?- kérdezte kissé meglepődve a boszorkány.
- Az akaratát szereti véghezvinni, bár most a sok győzködés megtette a hatását: beleegyezett, hogy feleségül mehetek Samuhoz, ha kiáll három próbát.
Most azért keresem őt, hogy elmondjam ezt neki.
- Ha lehetőség lesz rá, én segítek neked, Lili!
- Hogyan tudna segíteni? Azt sem tudom, merre keressem.
- Legyél türelmes és meglátod- mondta a néni úgy, hogy kicsit szigorúnak tűnt a mondata
- Előre is köszönöm szépen-hálálkodott Lili.
Az este lassan sötét fátyollal fedte be a tájat és eljött az alvás ideje.
Mivel Lili napok óta barangolt, fáradt volt és gyorsan elaludt.
Csupán egyszer ébredt fel, de olyat vett észre, ami után le sem tudta hunyni a szemét.
A régies asztalon két szál gyertya világított és az idős néni egy kristálygömböt szorongatott. Lili azonnal tudta, hogy egy boszorkány osztja meg otthonát vele.
Gondolatai kuszák voltak, nem tudta eldönteni, hogy gonosz vagy jóindulatú boszival áll-e szemben… Már a nap is felkelt, mikor Lilit az ételekkel teli asztalhoz hívta vendégül látója. A néni már tudta, hogy Lili megsejtette titkát, mert a fiatal lány arcára minden kiült, amit gondolt.
A feszült csendet a néni törte meg.
- Mennyit ér neked a szerelmed?
- Az életemet adnám érte. - vallott őszinte szerelméről Lili hercegnő.
- Igazán? Bátor lány vagy.
- Az életemnél többel nem fizethetek.
- Ez igazi szerelem. - mondta kedvesen a boszorkány.
- Nélküle semmi vagyok, ha ő nincs, szürkék a nappalok és hidegek az éjjelek. Nélküle nekem a világ fájdalomtól sajgó üresség. - Lili ezen szavai igencsak meghatották a nénit.
- Adj nekem 30 napot az életedből és keresés nélkül megtalálod szíved választottját!
- Keresés nélkül?- kérdezte Lili, hiszen erre egyáltalán nem számított.
- Csak maradj itt egy hónapra! Segíts rendbe szedni a házat!
- Rendben. Megteszem.30 nap. Sem több, sem kevesebb.
A megegyezés tehát megtörtént.
Lili vizet mert, söpört, felmosott, elmosta az edényeket, kimosta a ruhákat, megszabadította a kisházat a felesleges lomoktól.
Kezdetben nagyon megviselte az egész napi kemény munka, de mire letelt az utolsó nap is, megerősödött. A 31. nap reggelén Lili izgatottan várta a pillanatot, hogy megtudhassa, hogyan segít a jószívű boszorka.
Ebéd után fedte fel a titkát a boszorkány:
- Drága Lilim! Te vagy az egyetlen, akinek elmesélem a titkomat.20 éves voltam, mikor beleszerettem a nővérem, Borka vőlegényébe. Mivel mindkettőnknek különleges képességeink voltak születésünk óta, nem meglepő, hogy Borka átkot szórt rám. Ő erősebb volt, így nem tudtam mit tenni. Azt szánta büntetésül, hogy ebbe a testbe zárt. Az átok csak akkor törik meg, ha segítek egy igaz szerelem beteljesülésében.
Ezért rád bízom ezt a rózsaszirmot-és az asztalon lévő sziromra mutatott.
- Köszönöm, de mit tegyek vele?
- Teát kell főznöd és beletenned ezt a szirmot. Amikor iszod, gondolj Samura. Ha igaz a szerelmed,ott leszel rögtön ahol ő van és én is visszaváltozom,32 évesként fogom élni az életem. Ha nem tiszta a szerelmetek, örökké együtt lesztek, de sosem lesztek boldogak, én pedig meghalok.
- Biztosan rám szeretné bízni?
- Hiszek benned. Napfölde hercegnője nem lehet hazug!
- Köszönöm.
- Nagyon szívesen. Vigyázz magadra és szíved hercegére! Remélem, majd elhozod bemutatni.
- Mindenképpen. Addig is minden jót kívánok!
- Indulj, ne vesztegesd az időt!
- Köszönöm! Viszlát!
- Az ég áldjon Lili!
Lili az előre elkészített teába tette a szirmot és köddé vált.
Lili semmit nem érzékelt a hihetetlen utazásból, csak azt vette észre, hogy Samu karjaiban van.
Lili elmesélt mindent részletesen.
A három próba lehetőségétől Samu kicsit sem félt, ahogy ő mondta: „Egy ilyen bátor hercegnő kezéért küzdeni nem fáradtság, hanem megtiszteltetés és kiváltság.”
Szerelmüket a narancsosan izzó naplemente lágy fényében csókkal pecsételték meg.
Második rész
Hét nap és hét éjszaka kellett ahhoz, hogy Lili és az ő Samuja megérkezzenek Napföldére.
Lili édesapja, Teodor király másnap reggel magához hívatta Samut:
- Samu fiam! Én Lilinek egy herceget szántam, de tudom, hogy mennyire szeret téged. Bizonyítsd szerelmedet bátor cselekedetekkel! Ha kiállsz három próbát, áldásomat adom rátok.
- Nem fogok csalódást okozni, felség!
- Meglátjuk majd. Az első próbatétel a következő: hozz Lilinek egy apró tárgyat. Annyi a kikötésem, hogy a látványnál jobban kápráztassa el a lányomat az ajándék valódi értéke. Holnap éjfélig gyere haza! Most távozhatsz.
- Köszönöm felség. - és meghajolt a fiú, mielőtt távozott.
Samu rögtön el is indult, hiszen már a királlyal való beszélgetéskor pontosan tudta, mi lesz a különleges ajándék. Nagy szerencse volt, hogy tudta, kihez kell fordulni – egy barátját kereste fel- így már másnap délelőtt visszaért és ebéd után bemutatta ajándékát.
Csendesen, mosolyogva nyújtotta át a csodaszép ajándékot Lilinek.
- Apa nézd! Egy gyönyörű fülbevalót kaptam.
- Nagyon szép, lányom. Samu, kérlek, mesélj az ajándékról!
- Ennek a fülbevalónak a valódi értékét az adja, hogy mit fejez ki. A két sólyom Lili és én. Mindketten szabadok vagyunk, mint a sólyom, de egyikünk a másik nélkül mit sem ér, mint ahogy ez a fülbevaló is csak egészében tökéletes.
- Köszönöm, Samu!- mondta Lili, aki könnyekig hatódott.
Teodor király felszólította Samut, hogy másnap ismét próba következik. Egy magas hegyre kell mennie és valahogyan szerezni az egyik almafáról egy arany gyümölcsöt.
Samu másnap reggel el is indult. Két napig barangolt. Amikor megérkezett, nagyon meglepődött, hiszen tudta, hogy a hegy hihetetlenül magas, de arra nem számított, hogy milyen mély szakadékok határolják.
Samu félelme azonnal elszállt, mikor arra gondolt, hogy ezt meg kell tennie ahhoz, hogy feleségül vehesse Lilit.
Felmászott hát a hegyre és hosszas keresés után egy közönségesnek tűnő almafa tetején meglátott egy aranyló gyümölcsöt. Lassan és nehezen felmászott és leszakította, egy pillanatig sem törődve a tátongó mély szakadékra.
Két nap után visszatért a palotába. Az aranyalma csillogását csak Lili mosolya múlhatta felül.
Teodor király nagyon örült Samu sikerének, és elárulta a harmadik próbát: kristálypillangókat kell hoznia. A kristálypillangók onnan kapták nevüket, hogy minden egyes szárnycsapáskor a napocska sugarai szivárványként verődnek vissza a pillangók parányi testéről.
Amikor másnap a megadott helyre érkezett, Samu nem tudta mitévő legyen, hiszen a kristályosan csillogó pillangók villámgyorsan repültek tova…
Három napig próbálkozott, de csak egyetlen pillangót tudott elkapni. Csak remélhette, hogy így is sikeresnek számít a próba és visszatért Teodor király palotájába, aki úgy határozott, hogy sikeres volt a próba és nemességet adott Samunak, illetve a lehető legszebb ajándékot: lánya kezét, s ezzel hercegi szintre emelte, így ha Teodor király a mennybe költözik, Samu lesz Napfölde királya.
Rövidesen megtartották a hetedhét országra szóló lakodalmat is, melyről természetesen az ő kedves boszijuk sem hiányozhatott, hiszen neki köszönhetően rajong Lili és Samu a rózsákért, hiszen a rózsa-átok nélkül talán sosem találtak volna újból egymásra.
Aki nem hiszi a fiatalok végtelen boldogságát, járjon utána!
Egy fenyő álma
A hópelyhek lassú táncot jártak a hűvös szélben, mikor Lucika, a kis fenyő örömmel újságolta édesanyjának, Lucának, hogy vásárlók jönnek, talán pont értük.
Végtelen boldogság-tenger öntötte el szívét, mikor maga előtt látta, hogy mit adhat nekik egy ember, ha elviszi őket az otthonába.
Lucika már elképzelte, hogy egy világos, kellemes hőmérsékletű szobácskában, van, méghozzá karácsonyi pompában. Szerette volna apró ágacskáin látni az égősort és tűlevelein érezni a lehető legszebb díszeket: ezüst harangokat, pirosoló gömböket és arany fényű angyalkákat…
Ha szeretet ünnepén teljes díszöltözetben okozhatna örömöt ember-gyermekeknek, úgy édes teher lenne minden dísz, mely ágacskáin csüngne.
Miközben efféle nemes érzések járták át lelkét, Lucika észre sem vette, hogy az egyik vásárló választása rá és édesanyjára esett. Micsoda szerencse! Most már örökké együtt lehetnek-gondolta a kis lucfenyő.
Lucikát megrémisztette a közelgő, zord külsejű, kövér kereskedő, hiszen fűrész volt a kezében.
Édesanyja már beszélt neki arról, hogy nem kellemes érzés, mikor kivágnak egy fát, de felemelő érzés, hogy ezután a fenyőfából karácsonyfa lehet.
Eközben a kereskedő a fűrészét Luca törzséhez szorította és vadul esett neki a fenyő testének az éles fűrészlappal.
- Anya, ugye jól vagy?- kérdezte Lucika remegő hangon.
- Ne aggódj, picim! Nincs semmi baj. Kicsit kellemetlen, de nem fájdalmas. - nyugtatgatta édesanyja Lucikát.
- Szeretlek anya!
- Én is.
Máris véget ért Luca számára az, ami Lucikának csak akkor kezdődött.
A fűrész hegyes fogai mélyen vájódtak Lucika vékony törzsecskéjébe. A kínzás nem tartott sokáig, mégis könnyeket csalt a kis luc szemébe. Nem a fájdalom könnyei voltak ezek, sokkal inkább meghatódottságának hírnökei, hiszen a kis Lucika ráeszmélt arra, hogy édesanyja olyannyira szereti őt, hogy erőt tudott venni magán és palástolni a velejéig ható mérhetetlen nagy fájdalmat.
- Ne sírj, drágám! Hamar meggyógyulsz.
- Nagyon fáj, anya, de nem azért sírok.
- Akkor miért Lucikám?- kérdezte Luca a csemetéjét.
- Mert nekem van a világon a legeslegjobb anyukám. Amikor szenvedtél, akkor is rám gondoltál,nem akartál megijeszteni.
- Az anyák már csak ilyenek…
A szívszorító jelenetnek a kereskedő és a vevője vetett véget. Gépiesen emelték a vevő autójának sötét és nyomasztó csomagtartójába Lucát, majd ráhelyezték Lucikát.
Húsz perces zötykölődés után a férfi kivette és a házába cipelte a fenyőket.
Luca a nappaliban, gyermeke a gyerekszobában kapott helyet. Az egymásra nyíló helyiségek miatt nem érezték távol maguktól a másikat, hiszen egész nap látták is egymást. Mindkettő szobában sokkal melegebb volt, mint amihez Lucáék szokva voltak.
Másnap az este elhozta magával a karácsony meghitt hangulatát: a család az ünnepi készületek keretében együtt öltöztette díszbe a lakást, s természetesen Lucát és Lucikát is.
Mindketten roskadoztak a szaloncukortól, színes égősortól, kisebb-nagyobb gömböktől és persze angyalkáktól.
A lucfenyők zöldellő leveleinek illata összeforrt a mézeskalács illattal és a magával ragadó illatkombináció felhőként úszott a lakás levegőjében.
A karácsony lett Luca és Lucika életének fénypontja.
Az ünnep után két héttel Luca már nagyon rossz állapotban volt:
- Lucika, kicsim! Az életem a végéhez közeledik. Gyenge vagyok, mert kiszáradtam. Élettel teli, zöld leveleimet a halál árnya barnává változtatta.
- Anya ne mondj ilyet! Meg fogsz gyógyulni.
- Nem fogok, de te maradj erős! Nélkülem is meg kell állnod a helyed az életben. Küzdened kell fenyő-társaidért.
Lucika öt napig vigasztalgatta édesanyját,s eközben ő is elindult a száradás szomorú útján.
A ház kis hercegnője,a hat esztendős Lisa szomorúan fedezte fel Lucika lehullott tűleveleit és gyermeki naivsággal vonta kérdőre a fát,hogy miért hullajtja a levelét.
Lucika életében először vállalkozott arra, hogy egy emberhez szóljon, sírva mesélte el történetét a fájdalmas fakivágásról és a közelgő halálról, melynek szele édesanyját s őt magát is megérintette már. Lisa és Lucika együtt sírtak, majd a kislány átvitte a kisfát a nagy mellé a nappaliba.
A másnapot anya és gyermeke együtt tölthette békében.
Este Lucika komoly hangon szólította meg Lisát:
- Lisa! Lehetne egy kérésem?
- Szívesen segítek.
- Az édesanyám és én már elmúlóban vagyunk. Csodálatos napokat töltöttünk itt, de nekünk már nincs tovább.
Amióta kivágtak minket azzal a borzasztó fűrésszel, a sorsunk megpecsételődött.
Az elmúlásnál fájóbb elveszteni azt, akit a világon legjobban szeretsz.
A karácsony csodálatos, de miatta rengeteg fenyő veszti el a szeretteit és még többen esnek áldozatul. Pedig lenne mit tenni, mert ha az emberek nem vágnák ki a fenyőket, hanem földlabdás fákként adnák el őket, nem kellene meghalniuk.
Kérlek, legközelebb vedd rá a szüleidet, hogy ezzel a módszerrel jussanak fenyőfához/
Remélem, egyszer az emberiség ráeszmél arra, hogy mit tesz velünk.
- Így lesz!
- Köszönöm.
- Sok szeretettel! Igazad van, az embereknek tenniük kell valamit!
Luca nagyon büszke volt Lucikára, aki kiállt fa-társai érdekei mellett még akkor is, mikor egyetlen levelecskéje maradt.
A rideg, sötét éjszaka elhozta a lucfenyők számára az utolsó álmot,de Lucika végső akaratának Lisa valóban eleget tett és azóta egyre népszerűbb dologgá vált a földlabdás fenyővásárlás,hiszen így a karácsony miatt nem veszti életét a növény.
Lucika közbenjárásával Lisa tett valamit, amivel egy kicsit jobbá tette a világot.
Ha mindannyian jobban figyelnénk a körülöttünk élő emberekre, és egyéb élőlényekre, jobbak lennének az esélyeink arra, hogy megóvjuk otthonunkat és barátságos, békés körülmények között boldogan éljük le az életünket,mert szeretet és törődés nélkül az élet sivár.
