Nálunk ugyan (még) nem elterjedt a Halloween-nap, azonban érdemes róla tudnunk néhány dolgot.
Eredete a samhainra vezethető vissza.
Az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti.
Ezt a kelta napisten tiszteletére tartották, köszönetképpen azért, mert a földet/termést gazdaggá tette. Az október 31.-ei ünneppel zárták az évet, hiszen a november elseje már a következő esztendőt jelentette.
Az emberek hite szerint ugyanis ezen a napon tért vissza a földre azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az elmúlt esztendőkben haltak meg, és azóta állatok testében "léteztek".
Az emberek úgy vélték, hogy ételt és italt kel áldozatul adniuk a szellemeknek, hogy azok könnyebben megleljék a helyüket. v. Ez a nap jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták azt hitték, hogy a napisten Samhain a halál és a sötétség istenének fogságába került. Az első halloween fesztivál arra vezethető vissza, hogy november elsején az emberek állatbőröket vettek magukra és Samhain tiszteletére 3 napos ünnepet tartottak.
A töklámpás eredetét egy Jack nevű részeges emberre lehet visszavezetni, aki állítólag megígértette az ördöggel, hogy nem fog a pokol tűzén hányódni, viszont a mennyben sem fogadták el.
A hiedelem szerint az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Azóta Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel.
A „Trick or treat!” azaz „Cukrot vagy csínyt!”ismerős lehet a filmekből,hiszen az álruhás gyermekek házról házra járnak,s általában jókora édesség-kupacra tesznek így szert.Eredete az Ó hazába nyúlik vissza, nagy valószínűséggel az angol, ír és skót bevándorlók hozták be és honosították meg USA területén.
Korábban jellemzőek voltak jelmezbálok, viszont ma már vesztettek jelentőségükből, hiszen az utóbbi években egyre több gyermeket raboltak el, öltek meg halloween idején.
Ha még nem lenne teljesen világos,hogy mi mikor és hogy,akkor:
| angol kifejezés | magyar fordítás |
| All Soul’s Day | halottak napja (tükörfordításban minden lélek ünnepe) |
| | mindenszentek ünnepe |
| All Saint’s (Day) | |
| Eve of All Saint’s | |
| All-hallows | mindenszentek ünnepének korábban használatos kifejezései (Hallow jelentése az óangolban szent) |
| All-hallowmas | |
| Alholowmesse | |
| Hallowmas | |
| Halloween | Halloween, jelentése mindenszentek előestéje |
| All-hollows Eve/Even | Halloween korábban használatos kifejezése, jelentése mindenszentek előestéje |
| Nut Crack Night | középkorban október 31-én tartott ünnep, jelentése diótörés éjszakája (a diót a rómaiak varázslásra használták) |
| Snap Apple Night | középkorban október 31-én tartott ünnep, az elnevezés egy játékra utal: a résztvevők hátrakötött kézzel próbálták megenni a madzagokra kötött vagy a víz tetején úszkáló almákat (utóbbi ma is gyakori feladat a Halloween partikon) |
| Guy Fawkes Night | angolszász területeken (főleg Angliában) november 5-én tartott ünnep, amikor hatalmas örömtüzet gyújtanak és tűzijátékot rendeznek (a szokás a kelta időkben a Halloween ünnep része volt) |
| Bonfire Night | |
| Fireworks Night | |
| Plot Night |
Rémisztően jó halloweent kívánok minden drága olvasómnak!



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése